Szeretettel meghívjuk Önt a 2013. február 2-án megtartott Téltemető Vigasság keretében megrendezendő Rönkhúzásunkra.

A Csákánydoroszlói Civil Szervezet Közhasznú Egyesület tagjai idén is idejüket nem kímélve dolgoztak azon, hogy rendezvényünk ismét élményekben gazdag legyen a közösség számára, és hogy összegyűlve, ismerkedve, barátkozva, legyőzzük a telet.

A részvétel természetesen ingyenes, amennyiben beöltözne, lépjen velünk kapcsolatba. Minden információt a rendezvénnyel kapcsolatban itt és a Rönkhúzás facebook oldalán megtalál.

Kövesse az eseményeket

Az oldalon megtalál minden szükséges információt, a legfrissebb tartalmakat viszont Facebook falunkon, illetve az eseményén lapján találja. Igyekszünk a programok alatt is tudósítani, képeket feltenni, hogy senki se maradjon le, illetve ki.

Mi biztosan ott leszünk

Felvonulók mondták:

Számomra az első rönkhúzás volt a legnagyobb élmény. Egyrészt amiatt, mert újból felelevenítettünk egy régi hagyományt, másrészt pedig, hogy részt vehettem benne. Az egész egy kisfilmként vésődött a memóriámba, amikor hatalmas tömegeket megmozgatva vonultunk végig a 8-as főúton és népdalokat énekelve nemcsak magunkat szórakoztattuk, hanem a lezárás miatt vesztegelő autósok arcára is mosolyt csaltunk, annak ellenére, hogy borotvahabbal 'szentelték' meg a kocsit a fiatalok. Az egész napos mulatság egy örök, kedves emlék marad, ami az egész falut megmozgatta és ha egy napra is, de mindenkit összehozott, egy rövid időre feledtetve a bosszúságokat.

Zsigovits Enikő

És Erre még emlékszik?